MENÜ

Szerelem

 


Második lemezünkön életünk egyik legfontosabb elemét, a szerelem érzését próbáltuk - több oldaláról is - megközelíteni. Ezek a darabok életkor szerint követik egymást, gyermekkortól életünk végéig. A magyar népzene mindenre ad példát, mégpedig ezerféle árnyalatban. Így a szerelem érzését is hangulatok sokaságával példázza.

Kezdésként Újévköszöntõvel szeretnénk bevezetni a hallgatót ebbe a különleges hangzásvilágba, amit egy közismert gyermekdal követ (Harcsa van a vízben…). Nem véletlenül keretezi szlovák rokondallama a magyar változatot, amely különleges dallamvezetésével tudja fokozni testvérdallama zenei hatását.

A jól ismert hidasjátéknak ez a változata karakteres, táncos lendülettel jelenik meg. Az egyszerû hangszerelés is ezt hivatott szolgálni.

Szintén közismert gyermekdal, a Cifra palota. Bevezetõje tartalmaz egy látomást, mely szerint a hosszú, sötét és hideg földi csendet egy fénysugár kezdi megvilágítani, és akkor megdobban a Föld szíve, amire elindul az elsõ ember. Majd egyre több fény és egyre több ember. Végül az egész emberiség elindul a Nap felé…

A Meg kell a búzának érni kezdetű népdal feldolgozásában a szomorú szerelem érzését próbáltuk megfogalmazni. Improvizációk hegedûn, konok triolák oboán, dzsesszes elemek, a kíséretben pedig különféle lüktetésû harmóniák szólalnak meg a S e Tiszáról, s e Dunára címû összeállításban.

Domokos Pál Péter egyik gyûjtésében találtunk rá az Ide ki egy csutak alatt… kezdetû moldvai dallamra. Különleges, ötnegyedes ütemû sodrása adta az alapötletet a megfogalmazáshoz.

A „Szökõs” címet kapta a következõ variációs forma. A stílusok és dallamváltozatok körüljárása végén jutottunk el a tiszta forráshoz, a báréi zenekar által játszott szökõsig.

A rondó formai szerkezetét tölti ki feldolgozásunkban az Az hol én elmegyek kezdetû dal. A kíséret monoton ritmusa, ismétlõdõ harmóniái, felbontásai adják az énekelt dallamhoz az alapokat.

Címadó dalunk a Szerelem, szerelem, melyben háromféle zenei anyag szólal meg: elégikus dallam oboán, lírai ének, autentikus kalotaszegi román ânvârtita vonós hangszereken, melyek különkülön egyedi szépségükben jelennek meg, majd együtt, egymás hatását fokozva teljesednek ki.


 

<<< Vissza

 

Asztali nézet